Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pozitív diszkrimináció

Seres László Publicisztika

Seres: Megint verik a négereket

A baloldal véleményformálóit a realitások ritkán akadályozzák meg abban, hogy tovább higgyenek egy tökéletesen kidolgozott fikcióban. Egész életpályák, politikai, akadémiai és média-egzisztenciák múlnak azon, hogy a világ úgy maradjon, ahogy 1968-ban hagytuk.

Cseresnyési László Vélemény

A píszí védelmében: válasz Papp László Tamásnak

Cseresnyési László Japánban tanító egyetemi tanár Papp László Tamásnak a „politikai korrektség” témájában írt cikkére. reagál, és mint írja, "véleményem meglehetősen eltérő, ezért az alábbiakban gondolatmenetének logikáját és néhány állítását kívánom a magam hiedelmeivel szembeállítani, illetve cáfolni".

Papp László Tamás Vélemény

Papp László Tamás: A "politikai korrektség" az utolsókat rúgja

A politikai korrektség – tengerentúli szülőhazájában bekövetkezett agóniája után – nálunk is az utolsókat rúgja. Merev dogmáival lényegében önmagát küldte halálba. Találni kell helyette valami mást. Olyan beszédmódot, amely a többség és kisebbség egymással kapcsolatos jogos, legitim problémáira egyaránt nyitott. Mely egyikkel sem akar a másik rovására kivételezni. S amely egyikből sem akar univerzális, örök mártírt vagy bűnbakot csinálni. És az egyik identitásközösség valós szenvedését sem kívánja a másikkal szembeni érzelmi zsarolásra, pszichológiai hadviselésre felhasználni.

hvg.hu Vállalkozás

Vámosi-Nagy: nem alkotmányellenes, de káros az adóamnesztia

Alkotmányellenesnek véli az offshore cégek adózására vonatkozó amnesztiaszabályt Antal Gábor ügyvéd, adótanácsadó, ezért beadványában a rendelkezés megsemmisítését kérte. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az AB nem semmisíti meg a rendelkezést, mivel az pozitív diszkrimináció, s így nem ütközik az Alkotmányba. De ettől még káros.

MTI Itthon

Úttörők, nem díszcigányok

A kormány kétszáz roma diplomás felvételét kezdeményezi a közigazgatásba - jelentette be Bajnai Gordon szombaton a Romaversitas Alapítvány tanévnyitóján.

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Sótömbök zuhannak le a parajdi bányában, a föld is megmozdult

Jutalmat kapott három rendőr, mert nem hagyták magukat lefizetni

Jutalmat kapott három rendőr, mert nem hagyták magukat lefizetni

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Európának fegyverkeznie kell és a gazdasága sem muzsikál jól, így háttérbe szorul, hogy élhető világot hagyjunk az utódokra

Európának fegyverkeznie kell és a gazdasága sem muzsikál jól, így háttérbe szorul, hogy élhető világot hagyjunk az utódokra

New Yorkban és Londonban befürdött, most a hongkongi tőzsdén próbálkozna a Shein

New Yorkban és Londonban befürdött, most a hongkongi tőzsdén próbálkozna a Shein

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

Milliókkal fizetünk többet a lakáshitelért a környező országokhoz képest, de lehetne még rosszabb is

A címlapról ajánljuk